A jó szándék…

’’Ezután összegyűjtötte Dávid egész Izráel legjavát, harmincezer embert. Majd fölkelt, és elment az egész néppel együtt, amely vele volt, a júdai Baalé-Jehúdába, hogy elhozza onnan Isten ládáját, amelyet a Seregek URának nevéről neveztek el, aki a kerúbok között ül. Egy új szekérre tették Isten ládáját, és elhozták Abinádáb házából, amely a dombon van. Abinádáb fiai, Uzzá és Ahjó vezették az új szekeret. Elvitték tehát Isten ládáját Abinádáb házából, amely a dombon van, és Ahjó a láda előtt ment. Dávid pedig és Izráel egész népe örvendezett az ÚR színe előtt, mindenféle ciprusfa hangszer, hegedűk, lantok, dobok, sípok és cimbalmok hangjára. Amikor Nákón szérűjére jutottak, Uzzá az Isten ládájához kapott, hogy megtartsa, mert az ökrök megbillentették. Ezért fölgerjedt az ÚR haragja Uzzá ellen, nyomban lesújtott rá ott vakmerőségéért, és meghalt ott, Isten ládája mellett.Dávid pedig megrendült attól, hogy az ÚR lesújtotta Uzzát, és azt a helyet Perec-Uzzának nevezik mindmáig.” II Sámuel 6,1-8

… nem elég. Dávid király hiába szerette volna a ládát Jeruzsálembe szállítani, ami önmagában nagyon kedves gondolat volt, módszereiben nem Istennel együtt járt el, ezért az egyik kísérő elveszett. Ha mi életünkben nem Isten szerint járunk, mi sem kaphatunk mást, csak haragot. „Én csak jót akartam”- mondhatná Dávid. De az a jó, ha Istennel járunk, a magunk kiötlései bizony a mi életünkben is Uzza halálához vezethetnek.

 Dávid tényleg jót akart. Csakhogy valahogy úgy lehetett, hogy ő majd megoldja. Korábban a Sámuel könyvében gyakran olvasható, hogy egy-egy esemény előtt kikéri az Úr véleményét. Pl.  a II Sámuel 5 végében is azt olvassuk, hogy a mindenhatóval összhangban vív egy adott csatát. Viszont ilyet itt a rész elején nem olvashatunk. Lehet, hogy kikérte Isten véleményét, lehet, hogy nem, vagy talán az is lehet, hogy kikérte, de valójában nem is figyelt a válaszra. Mindenesetre nem az Ige szerint látott neki.

Ugyanis a Szent Ládát nem szekéren szállították korábban, hanem a ládán lévő 4 karikán átdugott rudak segítségével a léviták hordozták vállukon. A bibliai rendelésnek megfelelően (II Mózes 25). Hiába csinált Dávid új szekeret (3. vers), Isten Igéjében nem beszél semmilyen szekérről. Se régiről, se újról. Persze Uzza is csak jót akart, de ő sem törődött Isten szentségével, ezért el kellett vesznie. Kemény büntetés, kemény tanulság Dávidnak.

Viszont ami szép a történetben az az, hogy a következő elinduláskor már úgy vitték a ládát, ahogy az meg van írva (13.vers). Dávid tanult az esetből. Tudjunk mi is így tanulni a hibáinkból, mert vannak, és ne a saját eszünkre támaszkodjunk, hanem mindenkor Isten Szent Igéjére. Mindenkor kérjük ki az Úr véleményét egy-egy tettünk előtt, és Vele összhangban cselekedjünk. A jó szándékot, mint érvet, meg felejtsük el.