2018. december 30., vasárnap

Minket egytől egyig felzabál az élet?

"Azon a napon kiment Jézus a házból, és leült a tenger partján. Olyan nagy sokaság gyűlt össze körülötte, hogy be kellett ülnie egy hajóba; az egész sokaság pedig a parton állt. Sok mindent mondott nekik példázatokban: Íme, a magvető kiment vetni. ... Némelyik pedig a tövisek közé esett, és a tövisek felnövekedtek, és megfojtották. Némely mag pedig a jó földbe esett, és termést hozott. Az egyik százannyit, a másik hatvanannyit, ismét másik harmincannyit.

"Ti most azért halljátok meg a magvető példázatát. ... A tövisek közé esett mag pedig az, aki hallgatja ugyan az igét, de az élet gondja és a gazdagság csábítása megfojtja az igét, úgyhogy nem terem gyümölcsöt. A jó földbe esett mag pedig az, aki hallja és érti az igét; ez gyümölcsöt is terem, némelyik százannyit, némelyik hatvanannyit, némelyik pedig harmincannyit." Máté 13-ból

"Minket egytől egyig felzabàl az élet. És ezután mi vár?"- mondja a Hiperkarma az egyik számában. Igaz ez ránk is?

2018. június 24., vasárnap

Igaz szó - gonosz szó

"1 [Dávid zsoltára.] URam, ki tartózkodhat sátradban, ki lakhat szent hegyeden?
Aki feddhetetlenül jár, igazságot cselekszik, és igazat szól szívében;
nyelvével nem rágalmaz, nem tesz rosszat felebarátjának, és nem hoz gyalázatot rokonaira.
A semmirekellő utálatos a szemében, de az URat félőket tiszteli. Esküjét nem vonja vissza, ha kárt vall is.
Nem adja pénzét uzsorára, és nem fogad el vesztegetést az ártatlan rovására. Aki így cselekszik, nem rendül meg soha." 15. Zsoltár

Van egy parancsolat, a kilencedik: "Ne tanúskodj hamisan a felebarátod ellen!"(2 Mózes 20,16) Mi az hogy, hamis tanúzás? Például hamis tanúzás-e az, amikor az igazságot adjuk tovább egyik emberről a másiknak, tehát pletykálunk? "Hiszen ez az igazság!" Vagy hamis szó-e az, ha valaki azt mondja egy duci hölgyre szemtől szemben, hogy duci? Ezek igaznak tűnhetnek, de nem azok. Bűnök.

2018. május 28., hétfő

Bolondság

"1. [A karmesternek: Dávidé.] Azt mondja szívében a bolond: Nincs Isten. Megromlottak, utálatosságot cselekedtek, nincs, aki jót cselekedjék.
2 Az ÚR letekint a mennyből az emberek fiaira, hogy lássa, van-e közöttük értelmes, aki keresi Istent.
3 Mindnyájan elhajlottak, egyaránt megromlottak, nincs, aki jót cselekedjék, nincs egy sem.
4 Hát nem tudják azt a gonosztevők, akik úgy eszik népemet, mintha kenyeret ennének, az URat pedig nem hívják segítségül,
5 hogy bizony rettegni fognak, mert Isten az igaz nemzedékkel van?
6 A szegény tervét kicsúfolhatjátok, de az ÚR az ő bizodalma.
7 Bárcsak eljönne a Sionról Izráel szabadulása! Amikor az ÚR jóra fordítja népe sorsát, örül majd Jákób, és vigadozni fog Izráel." 14. Zsoltár

Ki a bolond? Te kire mondod? Én kit nevezek így? Várj, ezeket inkább hagyjuk, mert nem ezek számítanak. Isten kit tart annak?

2018. május 14., hétfő

Ellenségünk

"1  [A karmesternek: Dávid zsoltára.]
2 URam, még meddig tart ez? Végképp elfelejtkeztél rólam? Meddig rejted el arcodat előlem?
3 Meddig kell tanakodnom lelkemben, és bánkódnom szívemben naponként? Meddig hatalmaskodhat rajtam ellenségem?
4 Nézz rám, felelj nekem, URam Istenem! Világosítsd meg a szememet, hogy halálra ne szenderüljek.
5 Ne mondhassa ellenségem: Legyőztem őt! Ne örüljenek háborgatóim, hogy tántorgok.
6 Mert én bízom kegyelmedben, szívem ujjong szabadításodnak. Hadd énekeljek az ÚRnak, mert jót tett velem!" 13. Zsoltár

Érdekes ezeket a dávidi Zsoltárokat olvasni, ahol gyakran kerül szóba az ellenség témaköre. Sokszor fájdalmasan, néha átkozódva, de mindenkor Istennel megosztva őket. Felmerül az emberben: ki az én ellenségem? Főnököm? Szüleim? Házastársam? Vagy netalán nincs is ellenségem? Pedig van, bizony hogy van. Nekem is, és őszintén remélem, hogy neked is. Ha Krisztus követő ember vagy.

2018. április 8., vasárnap

Kétszínűek

"[A karmesternek: mély hangra. Dávid zsoltára.]
2 Segíts, URam, mert elfogyott a kegyes, eltűntek a hívek az emberek fiai közül!
3 Hamisan szól egyik a másikhoz, hízelgő ajakkal, kétszínűen beszélnek.
4 Irtson ki az ÚR minden hízelgő ajkat, minden nyelvet, amely nagyokat mond.
5 Mert azt mondják: Nyelvünkkel felülkerekedünk, ajkunk velünk van: ki lehetne úrrá rajtunk?
6 A szegények elnyomása miatt, a nyomorultak nyögése miatt bizony fölkelek – így szól az ÚR –, védelmembe veszem azt, aki arra vágyik.
7 Az ÚR szavai tiszta beszédek, mint a földbe vájt kohóban megolvasztott ezüst, amelyet hétszer tisztítanak.
8 URam, tarts meg minket, és őrizz meg minket e nemzedéktől fogva mindenkor,
9 még ha gonoszok járnak is körös-körül, és az alávalóságot fölmagasztalják az emberek között!"
12. Zsoltár

Mókás, érdekes és elgondolkodtató, hogy pont ez az Ige esett a mai napra, a választások napjára. Tényleg mindenki kétszínű és csak a saját érdekei szerint beszél? Mindenki hazudik?

2018. március 4., vasárnap

Józanság

"1 [A karmesternek: Dávidé.] Az ÚRban bízom. Hogy mondhatjátok lelkemnek: Menekülj a hegyre, mint a madár!
2 Mert íme, a gonoszok feszítik már az íjat, ráillesztették nyilukat a húrra, hogy a sötétből az igaz szívűekre lövöldözzenek.
3 Ha az alapokat is lerombolják, mit tehet az igaz?
4 Az ÚR ott van szent templomában; az ÚR trónja a mennyben van. Szeme látja, szemöldöke megvizsgálja az emberek fiait.
5 Az ÚR megvizsgálja az igazat és a gonoszt, gyűlöli a lelke az álnokság kedvelőjét.
6 Hálót hullat a gonoszokra; tűz, kénkő és égető szél az osztályrészük!
7 Mert az ÚR igaz. Szereti az igazságot, az igazak meglátják az arcát." 11. Zsoltár

A zsoltáros szorongatott helyzetében is nyugodt marad. Tudjuk az Igéből, hogy Isten elé tárta ki szívét, gondjait, és Isten békessége, amely minden értelmet felülhalad, megőrizte szívét és gondolatait az Úrban (Fil 4,6-7).

2018. február 18., vasárnap

Melyik oldalon állsz?

"1. URam, miért állsz távol? Miért rejtőzöl el a szükség idején?
2. A gonoszok kevélyen üldözik a szegényt; essenek saját cselük csapdájába, amelyet koholtak.
3. Dicsekszik lelke kívánságával a gonosz, áldja a fösvényt, és átkot mond az ÚRra.
4. Gőgös megvetéssel nem keresi: Nincs Isten – ez minden gondolata.
5. Útjai mindig szerencsések, távolinak tűnnek neki ítéleteid, minden ellenségét lekicsinyli.
6. Azt mondja szívében: Semmi sem rendít meg, soha nem jutok bajba.
7. Szája tele átkozódással, csalárdsággal és erőszakkal; nyelve alatt hamisság és álnokság van.
8. Utcák zugában lapul, titkon megöli az ártatlant, szeme a gyámoltalant lesi.
9. Leselkedik rejtekhelyén, leselkedik, mint az oroszlán a fedezékben, hogy elragadja a szegényt, mihelyt hálójába foghatja.
10. Összetöri, letiporja a gyámoltalanokat, akik elesnek erejétől.
11. Azt mondja szívében: Elfelejtett az Isten, elrejtette arcát, nem is lát meg soha!
12. Kelj föl, ÚR Isten, emeld föl kezedet, ne feledkezz el a szegényekről!
13. Miért vetheti meg Istent a gonosz? Miért mondhatja szívében: Nem lesz számonkérés?
14. Pedig te látod a bajt, és észreveszed a fájdalmat, hogy kézbe vedd. Rád hagyja magát a gyámoltalan, az árvának is te vagy segítsége.
15. Törd össze a gonosz karját, és kérd számon a bűnösön gonoszságát, egy se maradjon!
16. Király az ÚR mindörökké; a népek kivesznek földjéről.
17. A szegények kívánságát meghallgatod, ó, URam. Megerősíted szívüket, füled figyel rájuk,
18. hogy igazságot szolgáltass az árvának és nyomorultnak, hogy földi ember többé ne rettentsen meg másokat." 10. Zsoltár

A gonosz, akinek minden gondolata az, hogy nincs Isten (4.vers)- furcsa, hiszen ki gondolkodik így? Viszont, ha megnézed a körülötted élőket, meglátod, hogy mennyire így van a legtöbb ember.

2018. január 1., hétfő

Ki az ártatlan?

"1 [A karmesternek: „A fiú halála” dallamára. Dávid zsoltára.]
2 Dicsérlek, URam, teljes szívemből, hirdetem minden csodatettedet.
3 Örülök és örvendezek tebenned, zengem nevedet, ó, Magasságos!
4 Mert meghátráltak ellenségeim, elbuktak és elvesztek színed előtt.
5 Mert véghezvitted ítéletemet és ügyemet, trónodra ültél, mint igaz bíró.
6 Megdorgáltad a népeket, elveszítetted a gonoszt, örökre eltörölted nevüket.
7 Megsemmisült az ellenség, örökre rommá lettek a városok, amelyeket kiszaggattál, még az emlékük is kiveszett.
8 Az ÚR örökké trónján ül, ítéletre állította fel székét.
9 Igazságosan ítéli meg a világot, méltányosan törvénykezik a népek fölött.
10 Az ÚR a nyomorultak kővára, erősség a szükség idején.
11Azért benned bíznak, akik ismerik nevedet, mert nem hagyod el azokat, URam, akik keresnek téged.
12 Énekeljetek az ÚRnak, aki a Sionon lakik; hirdessétek fenséges tetteit a népek között!
13 Mert számon kéri a kiontott vért, megemlékezik róla, nem feledkezik el a szegények jajkiáltásáról." 9. Zsoltár, 1-13

Maradjunk még egy kicsit a 9. Zsoltárnál! Több érdekes témát vet fel az Ige, és az egyik ilyen az ártatlanság kérdése. Dávid ártatlan volt, így jogosan örült Isten ítéletének megjelenésének. De velünk mi a helyzet?