"1 [A karmesternek: Dávid zsoltára.]
2 URam, még meddig tart ez? Végképp elfelejtkeztél rólam? Meddig rejted el arcodat előlem?
3 Meddig kell tanakodnom lelkemben, és bánkódnom szívemben naponként? Meddig hatalmaskodhat rajtam ellenségem?
4 Nézz rám, felelj nekem, URam Istenem! Világosítsd meg a szememet, hogy halálra ne szenderüljek.
5 Ne mondhassa ellenségem: Legyőztem őt! Ne örüljenek háborgatóim, hogy tántorgok.
6 Mert én bízom kegyelmedben, szívem ujjong szabadításodnak. Hadd énekeljek az ÚRnak, mert jót tett velem!" 13. Zsoltár
Érdekes ezeket a dávidi Zsoltárokat olvasni, ahol gyakran kerül szóba az ellenség témaköre. Sokszor fájdalmasan, néha átkozódva, de mindenkor Istennel megosztva őket. Felmerül az emberben: ki az én ellenségem? Főnököm? Szüleim? Házastársam? Vagy netalán nincs is ellenségem? Pedig van, bizony hogy van. Nekem is, és őszintén remélem, hogy neked is. Ha Krisztus követő ember vagy.
2 URam, még meddig tart ez? Végképp elfelejtkeztél rólam? Meddig rejted el arcodat előlem?
3 Meddig kell tanakodnom lelkemben, és bánkódnom szívemben naponként? Meddig hatalmaskodhat rajtam ellenségem?
4 Nézz rám, felelj nekem, URam Istenem! Világosítsd meg a szememet, hogy halálra ne szenderüljek.
5 Ne mondhassa ellenségem: Legyőztem őt! Ne örüljenek háborgatóim, hogy tántorgok.
6 Mert én bízom kegyelmedben, szívem ujjong szabadításodnak. Hadd énekeljek az ÚRnak, mert jót tett velem!" 13. Zsoltár
Érdekes ezeket a dávidi Zsoltárokat olvasni, ahol gyakran kerül szóba az ellenség témaköre. Sokszor fájdalmasan, néha átkozódva, de mindenkor Istennel megosztva őket. Felmerül az emberben: ki az én ellenségem? Főnököm? Szüleim? Házastársam? Vagy netalán nincs is ellenségem? Pedig van, bizony hogy van. Nekem is, és őszintén remélem, hogy neked is. Ha Krisztus követő ember vagy.