''Az idősebb embert ne dorgáld meg, hanem figyelmeztesd mint apádat, az ifjabbakat mint testvéredet, az idősebb asszonyokat mint anyádat, az ifjabbakat mint nőtestvéredet, teljes tisztasággal.'' 1 Timóteus 5, 1-2
Szeressük testvéreinket, ezért intsük őket. Ez nem azt jelenti, hogy megalázni mások előtt, sőt annak az ellentéte. A javára mondani valami olyat, amiben nem biztos, hogy jó úton jár, amiben javulhatna. Azt gondoljátok, hogy ez könnyű? Iszonyatosan nehéz.
Mert ott a félelem, hogy mi van, ha nem fog utána szeretni. Mert lehet. hogy nem fog. Simán lehet. De ez az önmegtagadás, hittel meg vagyok győződve, hogy rossz úton jár, ezért intem. Egy másik Ige mondja: Intsd őt kettesben, először (Máté 18, 15-17). Ezt szeretném kiemelni. Kettesben, mert akkor ott nincs az, hogy azért, hogy mások is hallják, hogy te azért mondod, hogy másoknál jó pontokat szerezz. Nem, ezt lehet a másikért tenni.
Teljes tisztasággal. Az ellenkező nem felé is. Ebben megint nekünk fiúknak, férfiaknak kell elől járni. Mint a családtagok között, szeretetteljes kötelékek mentén megbeszélni a dolgokat, nem kerülve el, hogy bizony neked nem tetszik az, ahogy a másik ezt vagy azt a dolgát csinálja.
Ne hagyjuk a másikat a mocsokban, ha azt látjuk, hogy ott van! Nekünk az sokkal kényelmesebb. Emberileg azt mondom: csak veszíthetek vele, ha beleszólok az életébe, még megutál. De ha tudván tudom, látva látom, hogy rossz irányba tart, és nem szólok, akkor tulajdonképpen nem utálom a másikat? Nem sokkal jobban szeretem a saját kényelmemet, tehát saját magamat, a másiknál?
Azt látom a keresztyén mindennapokban, hogy nem nagyon gyakoroljuk a szeretetnek ezt a nagyon fontos megnyilvánulását, illetve nem eléggé. Amely egyébiránt hatalmasan dicsőíti az Urat. Mert nem rólam szól, nincs belőle előnyöm, nem szolgálja rögtön láthatóan a javamat.
Nem vagyunk képesek rá magunktól. Hagyjuk már azt, hogy ha eljutunk az önmegismerés, meg a magunk belső rendberakásának csúcsáig, akkor képesek legyünk rá! Nem leszünk. Ez egyszerűen nem része bűnös romlott természetünknek. Imádkozzunk, hogy képesek legyünk rá, kérjük a szabadítás Urát, hogy törje össze láncainkat, hogy tudjunk adni, és ne csak kapni. Mondjuk magunktól kérni se tudunk ilyet önzetlenség nélkül. Imádkozzunk azért, hogy tudjunk szeretni igazán, önfeláldozóan, feltétel nélkül!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése