''Tudjuk pedig, hogy azoknak, akik Istent szeretik, minden javukra van, mint akik az ő végzése szerint elhívottak. Mert akiket eleve ismert, eleve el is rendelte, hogy Fia képmásai legyenek, hogy ő legyen elsőszülött sok testvér között. Akiket pedig eleve elrendelt, azokat el is hívta, és akiket elhívott, azokat meg is igazította, akiket pedig megigazított, azokat meg is dicsőítette.'' Római levél 8,28-30
Az aranylánc. A 30. versben található összekapcsolódó pontokat nevezik így, ahogy az eleve elrendelés, az elhívás, a megigazítás és a megdicsőítés követi egymást szép rendben, és egymástól elválaszthatatlanul. Innen nincs kihullás, a lánc sosem szakad el, nem esik ki belőle egy szem sem, ez a kegyelemben élők útja hatalmas perspektívából, a világ teremtése előtti időből az idők végezetéig nézve.
Nem egy, nem két bejegyzést kellene írnom, hogy teljesen érthető legyen mindenki számára ez a téma. Azt gondolom, hogy megér mindegyik láncszem egy-egy bejegyzést, bár inkább egy-egy könyvet, ha nem egy-egy könyvtárat. Nagy, nem könnyű, de gyönyörű téma ez, és ilyenkor sincs más a blogíró számára, mint hogy ragaszkodni az Igéhez, mint ahogy eddig is.
Egyelőre egy dolgot helyeznék a kedves blogolvasó szívére. Mégpedig azt, hogy ebből az Igéből csodálatosan kirajzolódik, hogy Isten az alapja a hitünknek, a megtérésünknek, a vele való kapcsolatunknak, a megváltásunknak. Ő rendelte eleve el a a mi beíratásunkat az élet könyvébe, Ő hívott minket életre a lelki halálból, Ő igazított meg minket Krisztus váltsághalála által, Ő dicsőít meg bennünket. Isten a főszereplő, aki kimunkálja bennünk a vele való járást, hogy senki ne dicsekedjék. Mert nincs mivel. Istené a dicsőség.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése