''Péter azonban előállt a tizeneggyel, felemelte hangját, és így szólt hozzájuk: Zsidó férfiak és ti mindnyájan, jeruzsálemi lakosok! Hallgassatok meg, és vegyétek tudomásul, hogy nem részegek ezek, amint ti állítjátok, hiszen a napnak harmadik órája van, hanem ez az, amit megjövendölt Jóel próféta: És az utolsó napokban – ezt mondja Isten – kitöltök Lelkemből mindenkire, és prófétálnak fiaitok és leányaitok, és ifjaitok látomást látnak, véneitek pedig álmokat álmodnak. Még szolgáimra és szolgálóleányaimra is kitöltök azokban a napokban Lelkemből, és prófétálnak. És csodákat teszek az égben odafenn, és jeleket a földön idelenn, vért, tüzet és füstfellegeket. A nap sötétséggé változik, és a hold vérré, mielőtt eljön az Úr nagy és fenséges napja. De mindaz, aki az Úr nevét segítségül hívja, üdvözül.'' Cselekedetek 2,14-21
''Hallani fogtok majd háborúkról és háborúk híreiről. Vigyázzatok, meg ne rémüljetek, mert mindezeknek meg kell lenniük, de ez még nem a vég. Mert nemzet nemzet ellen és ország ország ellen támad, éhínségek és földrengések lesznek sokfelé. Mindez pedig a vajúdás kínjainak kezdete.'' Máté 24, 6-8
A fenti Igében látjuk, hogy Péter egy akkor aktuális, jelentős, sőt megdöbbentő
eseményre ad csattanós Igei választ, egy prófécia beteljesülését látjuk. Magyarázat Pünkösdre. Ha a tegnapi eseményekre gondolunk, mely szintén aktuális jelentős és megdöbbentő, annak magyarázatához is érdemes az Igéhez menni.