2015. december 29., kedd

Hűség

"Miután tehát az Isten jobbjára felemeltetett, és megkapta az Atyától megígért Szentlelket, kitöltötte azt, amint most látjátok és halljátok is." Apostolok cselekedetei 2,33

"Ha hitetlenkedünk, ő hű marad, ő magát meg nem tagadhatja." 2 Timóteus 2,13

Miért is mutatnék másra, mint Jézusra? Aki hűséges, mindenkor. Nagy reménységünk és vigaszunk és támaszunk és oltalmunk ez. 

2015. december 23., szerda

Mégis

"Az idősebb embert ne dorgáld meg, hanem figyelmeztesd mint apádat, az ifjabbakat mint testvéredet, az idősebb asszonyokat mint anyádat, az ifjabbakat mint nőtestvéredet, teljes tisztasággal." I Timóteus 5, 1-2

Árral szemben

"A hit pedig a remélt dolgok felőli bizonyosság és a nem látott dolgokról való meggyőződés." Zsidók 11,1
"Tudjuk pedig, hogy azoknak, akik Istent szeretik, minden javukra van, mint akik az ő végzése szerint elhívottak." Róma 8,28

2015. december 4., péntek

A lélek öröme

''Mert Dávid ezt mondja róla: Mindig magam előtt láttam az Urat, mert ő jobb kezem felől van, hogy meg ne tántorodjam. Azért örvendezett a szívem, és ujjongott a nyelvem, még a testem is reménységben nyugszik majd. Mert nem hagyod lelkemet a sírban, és nem engeded, hogy a te szented rothadást lásson. Megismertetted velem az élet útjait, örömmel töltesz el színed előtt. Atyámfiai, férfiak, nyíltan beszélhetek nektek Dávid ősatyáról, hogy ő meghalt és eltemettetett, és sírja mind e mai napig köztünk van. De mivel ő próféta volt, és tudta, hogy Isten esküvéssel megesküdött neki, hogy utódai közül ültet valakit trónjára, a bekövetkezendőt előre látva szólt Krisztus feltámadásáról, hogy nem marad a sírban, s teste sem lát rothadást. Ezt a Jézust Isten feltámasztotta, s ennek mi mindnyájan tanúi vagyunk.'' Apostolok cselekedetei 2,25-32

Nem kell túlagyalni a dolgokat, hinni kell. Nézzük meg: Dávid beszél valakiről, aki nem lát rothadást, és tudjuk Dávid leszármazottja lesz majd, aki uralkodni fog örökkön örökké. Krisztus nem halt meg, feltámadt, és Dávid leszármazottja. Akkor róla beszél Dávid a zsoltárjában. Ennyi. Kérdés: Hiszed-e, tényleg hiszed-e, hogy Krisztus feltámadt a halálból, annak bilincseit feloldván? Hiszed-e? 

(Más: újraírtam egy bejegyzésemet, itt elolvashatjátok.)

2015. november 17., kedd

Nem old fel - vagy mégis?

''Izraelita férfiak, halljátok meg ezt a beszédet: A názáreti Jézust, azt a férfit, aki erők, csodatételek és jelek által bizonyságot nyert előttetek Istentől, amelyeket Isten általa vitt véghez köztetek – amint magatok is tudjátok –, azt, aki Isten elvégzett tanácsa és terve szerint nektek adatott, gonosz kezek segítségével keresztfára szegezve megöltétek. De a halál fájdalmait feloldva Isten feltámasztotta, mivel lehetetlen volt, hogy a halál őt fogva tartsa.'' Cselekedetek 2,22-24

''Az Emberfia jóllehet elmegy, amint meg van írva felőle, de jaj annak az embernek, aki az Emberfiát elárulja; jobb lett volna annak az embernek, ha meg sem születik!'' Máté evangéliuma 26,24

Isten mindent előre eltervezett, az Ő akarata fut végig a világon, még akkor is, ha azok szörnyűséges tetteknek tűnnek, és azok közül is talán a legkeményebb Krisztus halála. Az Ő terve szerint zajlik minden, mégis felelősek vagyunk a tetteinkért.

2015. november 14., szombat

Válasz az Igéből

''Péter azonban előállt a tizeneggyel, felemelte hangját, és így szólt hozzájuk: Zsidó férfiak és ti mindnyájan, jeruzsálemi lakosok! Hallgassatok meg, és vegyétek tudomásul, hogy nem részegek ezek, amint ti állítjátok, hiszen a napnak harmadik órája van, hanem ez az, amit megjövendölt Jóel próféta: És az utolsó napokban – ezt mondja Isten – kitöltök Lelkemből mindenkire, és prófétálnak fiaitok és leányaitok, és ifjaitok látomást látnak, véneitek pedig álmokat álmodnak. Még szolgáimra és szolgálóleányaimra is kitöltök azokban a napokban Lelkemből, és prófétálnak. És csodákat teszek az égben odafenn, és jeleket a földön idelenn, vért, tüzet és füstfellegeket. A nap sötétséggé változik, és a hold vérré, mielőtt eljön az Úr nagy és fenséges napja. De mindaz, aki az Úr nevét segítségül hívja, üdvözül.'' Cselekedetek 2,14-21

''Hallani fogtok majd háborúkról és háborúk híreiről. Vigyázzatok, meg ne rémüljetek, mert mindezeknek meg kell lenniük, de ez még nem a vég. Mert nemzet nemzet ellen és ország ország ellen támad, éhínségek és földrengések lesznek sokfelé. Mindez pedig a vajúdás kínjainak kezdete.'' Máté 24, 6-8

A fenti Igében látjuk, hogy Péter egy akkor aktuális, jelentős, sőt megdöbbentő eseményre ad csattanós Igei választ, egy prófécia beteljesülését látjuk. Magyarázat Pünkösdre. Ha a tegnapi eseményekre gondolunk, mely szintén aktuális jelentős és  megdöbbentő, annak magyarázatához is érdemes az Igéhez menni. 

2015. november 4., szerda

El kell mondani

''Amikor ez a zúgás támadt, az összegyűlt sokaság megzavarodott, mert mindegyik a maga nyelvén hallotta őket szólni. Álmélkodtak, és csodálkozva mondták egymásnak: Nemde valamennyien galileaiak ezek, akik beszélnek? Akkor hogyan hallhatja őket mindegyikünk a maga anyanyelvén? Pártusok, médek és elámiták és akik Mezopotámiában, Júdeában és Kappadóciában, Pontuszban és Ázsiában, Frígiában és Pamfíliában, Egyiptomban és Líbia tartományaiban lakunk, amely Ciréné mellett van, és a római jövevények, mind zsidók, mind prozeliták, krétaiak és arabok, halljuk, amint a mi nyelvünkön beszélnek Isten felséges dolgairól. Mindenki álmélkodott, és zavarban volt, egymást kérdezgették: Vajon mi akar ez lenni? Mások gúnyolódva mondták: Édes bortól részegedtek meg.'' Cselekedetek 2,6-13

Álmélkodunk, csodálkozunk, zavarunkban össze-vissza beszélünk. Nem értjük. Kell a magyarázat.