2014. szeptember 16., kedd

Dies Irae II.

''Mert nékünk mindnyájunknak meg kell jelennünk a Krisztus ítélőszéke előtt, hogy kiki megjutalmaztassék aszerint, amiket e testben cselekedett, vagy jót, vagy gonoszt.'' Pál a Korinthusi gyülekezethez írt második levele 5 rész, 10. vers (2Kor 5,10)

''Mindnyájunknak''. Édesapámnak, és a te édesapádnak, tesómnak, és a te tesódnak, a lelkésznek, akihez jársz (ha jársz), és akihez járok templomba, és neked és nekem is. Mindenkinek meg kell állnia az az Úr előtt. Nincs felmentés.

Van az egyik oldal. A jobbik oldal. Pál a kettő Korintus ötödik részében az Úrban bízó hívő elvágyódását mutatja be. Vágyódik a mennybe, de a Földön mindent megpróbál Istennek tetsző módon tenni, mert tudja, hogy a mennyországba, csak az Ítélőszék után kerülhet. Féli az Urat, és készül. Készül a megmérettetésre. 


Pál olyan, mint a jó tanuló. Szeretne a mennybe menni, szeretne ötöst kapni, és ezért figyel az Úrra, ahogy a jó tanulók figyelnek általában a tanárra. Az okos egyetemista tudja pl. hogy valahová muszáj bejárni, hogy meglegyen az a bizonyos tárgy. És jegyzetel, figyel. Tisztában van vele, hogy magával szúr ki, ha nem teszi, mert nem fogja tudni a vizsgán. Mit csinál az, aki kicsit is gondolkodik, ha a tanár elmondja, hogy mi lesz a dolgozatban? Leírja, vagy megpróbálja megjegyezni. Legalább arra az egy kérdésre felkészül vizsga előtt. 

És van a másik oldal. A rosszabbik oldal. Tudjátok, a laza srác/lány. Ő akkor se jegyzetel, mikor a legjobban kéne, mert bízik magában, tudja, hogy eddig is megoldotta, és ezután is meg fogja. Hiába mondja a tanár, hogy nem fogsz átmenni, ha nem hallgatsz rám.

Isten világos és egyértelmű: ''Aki hisz a Fiúban, örök élete van; aki pedig nem enged a Fiúnak, nem lát életet, hanem az Isten haragja marad rajta.'' (János evangéliuma 3,36) A Fiú Jézus Krisztus.

Ez a fenti két és fél sor a megoldókulcs. Aki nem hisz, megbukik, aki hisz örök élete van. Higgy! Ez legyen a legfontosabb dolog az életedben, mert ezen múlik az életed! 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése