Színek

Csiha Kálmán: Színek


Igen, tudom, hogy szép az este,
Bíbor s lila az ég színe,
De cellánk mélyét nincs mi fesse,
Fényről nem szól itt semmi sem.

Szintől vakultak itt az esték,
S életünket, e néma vásznat
Ami szinezze, nincs más festék,
Csak álomszínű, szürke bánat.

Vele színezni nem lehet,
Kezünk reszketős, mit sem ér.
Szívünk: elkopott rossz ecset,
S a nyomán ott marad a vér.

Amit lefestünk, üres halálarc,
Üveges szeme ránk mered.
Mint életünk: halotti álarc,
S levetni többé nem lehet.

És mégis: vannak csodás reggelek,
És mégis: vannak rózsaszínű esték.
Nyűtt ecset-szívünk akkor megremeg,
Lobog a vásznon ezerszínű festék.

Olyankor az Istenre gondolunk...,
Ő ad vásznunkra békés esti kéket,
Zöld remény lombot, piros kacagást,
S mit elrontottunk: átfesti a képet.

(a szerző református lelkész, 6 és fél évig raboskodott keresztyén hite miatt. A vers vége, mint egy zsoltár. Minden nehéz, és mégis, mégis vannak csodás reggelek. Az utolsó versszak szerintem viszi a prímet. Isten áldjon titeket.)